A fátyol

A fátyol az ősi időkben az istennők öltözéke volt, az istennőkultusz hagyományaihoz tartozik. Az istennők akkor fátyolozták le magukat, amikor szent zarándokútra indultak, és nem akarták, hogy felismerjék, vagy útjukról eltérítsék őket.

A lefátyolozott nő mindig numinozitást sugároz, áhítatot ébreszt, tiszteletet kelt, elérhetetlenné, megérinthetetlenné tesz. A muzulmán nők az utcán fátyolozott arcukkal pszichikus területüket óvják. Már az iszlám előtt viseltek a nők fátylat, részben a nap elleni védelemként, részben a felsőbb osztálybeliek önmaguk megkülönböztetésére. Ez láthatatlanná tette őket, ők mindent láthattak, de őket senki. Ma a fátyol jelzi a nők és a férfiak világa közti határt. A nők így egy titkos testvéri összetartozást élnek át, ami erőt és bizalmat ad nekik.

A fátyollal is bármilyen érzés kifejezhető, ez csak a táncos szándékán múlik. Általában a meseszerűséget, légiességet, titokzatosságot, vagy az eltakarom-megmutatom játékos erotikáját szokták kifejezni vele, de vigyázni kell, hogy ezek ne váljanak sztereotípiákká. A legfontosabb az, hogy ne egy darab anyagként, hanem lelkünk meghosszabbításaként tekintsünk rá.

"A modernkori hastáncban kialakult a fátyol használatának egy speciális módja, amikor is a régóta alkalmazott, egyszerű ruhadarabból, tánc-kiegészítő lett. Ehhez a röptető, mozgató technikához a különösen könnyű, légies kelme a legmegfelelőbb: a hernyóselyem. A selyem a legnemesebb textília, a finomság, a lágyság, a szépség, a gazdagság, a kényelem képzete társul hozzá. Mindnyájan tudjuk, hogy Kínából származik, pontosabban hogy ott készült először ilyen anyag…" Aziza: A hastáncosok selyemfátyláról AAMM Oktatóképzés Segédanyag

Az ujjcintányér

Az ókori szertartásokat végző lányok, majd a háremlányok is tudtak táncolni és különböző hangszereken játszani. Zenélni és táncolni egyszerre is lehetett a kézben tartott vagy arra rögzíthető hangszerekkel. Ilyen volt a már az ókorban is használt kasztanyetta - fából készült, az ujjakra rögzíthető, tenyérbe zárható hangszer -, az ujjcintányér - réz vagy bronz, ujjakra rögzíthető kicsi cintányérok -, valamint a különböző kereplők. Az indiai táncban is megmaradt a kézi ritmushangszerek egyik változata. Mindegyikben közös azonban, hogy erős, átható hangjuk van, amellyel a ritmust lehet hangsúlyozni, és hogy általában a két kézzel különböző ritmust játszanak.

Ezek az eszközök a táncos energikusságát erősítették, az ókori táncok állítólag egyébként is nagyon élénkek, élettelik voltak, és persze a hangszerek átható, erős hangja is segítette a tánc eksztatikus átélését. Az ujjcintányér hangja annyira erős, hogy rögtön felhívja magára a figyelmet, ezzel a táncos büszkeségét, életerejét, aktív jelenlétét és kisugárzását erősíti. Később, érdekes módon a kasztanyettát csak a nyugati területeken használták később a flamenco tánc eszközeként, míg az ujjcintányér a keleti területek táncának kíséretére szolgál.

A bot

Az ókori Egyiptomban léteztek különböző férfi, botos táncok, melyek harcos illetve önvédelmi mozdulatokból álltak (mivel az egyszerű ember szinte mindig bottal járt vagy utazott, hogy megvédje magát, így szinte minden népnél bekerült a bot a néptáncokba). A nők csak később vették át, mára azonban szintén a hastánc jellegzetes kellékévé vált. A mai napig a tánc népies jellegét erősíti, általában teljes baladi ruhában, saidi vagy baladi ritmusra táncolnak vele. A hastáncban a bot a férfit szimbolizálja, a tánc során a nő azt fejezi ki vele, hogyan tudja irányítani, hogyan tud játszani vele, hogyan uralja, gyakran különböző testrészein egyensúlyozza, vagy körültáncolja. Ezt a női tudást azonban minden erőszakosság nélkül, nagyon játékos formában fejezi ki, nem beképzelten, csak a tudás büszkeségével.

A kígyó

Az ókorban számos olyan tánc is létezett, amelyben kígyóval - bottal vagy anélkül - táncoltak. A kígyó ősi szimbólum, a matriarchális időkben a Nagy Istennők hatalmi szimbóluma volt. Később is a női istenek hatalmát, tekintélyét jelképezték, több görög istennőnek is attribútuma volt. Látható, hogy akárcsak a bot használata, a kígyók is a női erő kifejezői.

Egyéb eszközök

Fontos megemlíteni, hogy az orientális tánc mellett a Közel-Keleten számos néptánc is él (Törökországban például több ezer), amelyek természetesen hatással vannak a táncra, és fordítva.

A gyertya eredetileg például a török esküvőt megelőző henna-szertartást kísérte: a nők a menyasszonynak egy nagy körtáncot mutattak be az esküvő előtti éjszakán gyertyával a kezükben. A gyertyának mágikus, védelmi szerepet tulajdonítanak.

Ugyanígy a kardnak is, ami a szíriai esküvői szertartáson a férjet figyelmezteti arra, hogy kellő tiszteletet adjon feleségének.

Sajnos mára ezek az eszközök veszítenek eredeti jelentésükből, és inkább csak a táncos ügyességét hivatottak kifejezni.