1876. augusztus 7-én a hollandiai Leeuwardenben született Margaretha Geertruida Zelle, akit a világ Mata Hari néven, mint indiai származású egzotikus táncosnőt ismert meg.

 1876. augusztus 7-én a hollandiai Leeuwardenben született Margaretha Geertruida Zelle. Az öt éven át zárdában nevelődött Margarethe 19 éves korában egy újsághirdetésen keresztül ismerkedett meg a nála húsz esztendővel idősebb tengerésztiszttel, Campell MacLeoddal, akihez hamarosan feleségül is ment. Néhány hónapon belül azonban kiderült, hogy házasságkötésük hiba volt. A kezdetben boldog családi idill hamarosan rémálommá változott, MacLeod nem tudta levetkőzni természetét, rengeteget ivott és gyakorta bántalmazta feleségét és gyermekeit. Házasságuk végleges megromlásához az vezetett, hogy mérgezés következtében meghalt a család egyetlen fiúgyermeke, John, míg Luisa Johanna életét csak a gyors orvosi segítség mentette meg. Pár héttel később a kolerában haldokló főbérlőjük beismerte, hogy mérget tett a gyermekek ételébe, hogy a McLeod által a hozzátartozóira kimért büntetéseket megtorolja. Margaretha ezután elszökött férjétől, leányát rokonokra bízva Párizsban bukkant fel, mint táncosnő és kurtizán.

Ezután kezdődött Margaretha Geertruida Zelle fordulatokban gazdag élete és szédületes karrierje. Új nevet vett fel, és egzotikus múltat kreált magának, amelyben holland származásról és férjről nemigen esett szó. Sikerült elhitetnie mindenkivel, hogy egy kelet-indiai templomi táncosnő leánya, aki az ő születésekor halt meg. Margaretha azt állította, anyja örökébe lépett, amikor a hindu istennek, Sivának szentelte magát, és kitanulta az őt dicsőítő erotikus ritmusokat. A magas, karcsú, ébenfekete hajú, sötét szemű és enyhén barnás bőrű hölgyről el is lehetett hinni, hogy indiai. A Mata Hari egzotikusan hangzó nevet adta önmagának , ami azt jelenti: a „Hajnal Szeme. Csodálatos külsejének és különlegesen erotikus táncának köszönhetően Párizs, Bécs, Milánó, Berlin exkluzív szalonjai nyitották meg kapuikat előtte.

Miután Mata Hariként a Musée Guimet keleti gyűjteményének megnyitóján bemutatkozott, sorra aratta sikereit Párizs elegáns szalonjaiban. Felépett Monte Carlo, Berlin, Bécs, Szófia, Milánó és Madrid színházaiban is, úgy tűnt, egész Európa a lábai előtt hever. Bár közönségének zömében férfiakból álló tagjai hivatkozhattak arra, hogy azért nézik meg előadásait, mert a keleti vallásokról többet akarnak megtudni, elsősorban a fiatal érzéki nő vonzotta őket, aki nem röstellt szinte meztelenül megjelenni a közönség előtt.

1915. végén Mata Hari visszatért Párizsba – egyesek szerint azért, hogy biztonságba helyezze Neuilly-beli villájában lévő ingóságait; mások szerint azért, hogy sebesült orosz szeretőjét ápolja. A látogatás harmadik indoka, a kémkedés, az olasz titkoszsolgálatnak a franciához eljuttatott rejtjeles üzenetében szerepel. A „Mata Hari nevű ünnepelt előadóművésznő... aki azt állítja magáról, hogy olyan titkos hindu táncokat mutat be, amelyek szükségessé teszik a meztelenséget „ figyelmeztetnek az olaszok, „indiai születését megtagadta, és jelenleg németül beszél, enyhe keleti akcentussal”.

Amikor a francia hatóságok letartóztatták, Mata Hari hevesen tiltakozott az ellen, hogy német kém volna, és lelkesen ajánlotta fel titkos ügynöki szolgálatait a franciáknak. Bármilyen furcsa, a franciák elfogadták ajánlatát, és német megszállás alatt álló Belgiumba küldték, hat ottani titkos ügynök nevét tartalmazó listával. Egyiküket nem sokkal ezután a németek elfogták és agyonlőtték – azt mondták, egy nő árulta be. A franciák mindenesetre máshová irányították Mata Harit: a semleges Spanyolországba. Hollandiából hajón kellett odautaznia.

Az angolok kikötésre kényszerítették a hajót az Anglia déli partainál lévő Falmouthnál, és letartóztatták Mata Harit abban a hiszemben, hogy ő a Clara Bendix nevű német kém. Az angolok azután szabadon engedték, mert sikerült őket meggyőznie, hogy a franciák megbízatását teljesíti. Ámbár foglyul ejtői azt tanácsolták neki, ne vállalja ezt a veszélyes feladatot, mégis habozás nélkül folytatta útját Madridba.

A spanyol fővárosban Mata Hari rövidesen kapcsolatba került a Német Birodalom tengerészeti és katonai attaséival, szolgálatait bőkezűen meg is fizették. Hogy pontosan milyen jellegű szolgálatokat tett a német tiszteknek, az a Mata Harit övező egyik rejtély marad.

1916. vége felé Berlin azt javasolta a két madridi német attasénak, hogy ne fizessenek olyan sokat a „H-21-es ügynök” által rendelkezésükre bocsátott rutininformációkért; azt az utasítást kapták, hogy küldjék vissza a hölgyet Párizsba egy olyan 5000 frankról szóló csekkel, melyet majd egy francia baknál válthat be. Az árulkodó üzenetet a francia titkosszolgálat is vette.

Mata Hari 1917.február 12-én érkezett vissza Párizsba, és az Avenue Montaigne-en lévő elegáns Hôtel Plaza-Athénée-ben szállt meg. Másnap letartóztatták, és azzal vádolták, hogy német kettős ügynök. A vádat alátámasztó bizonyíték a németek üzenetében megnevezett bankban beváltható, 5000 frankról szóló csekk és egy olyan anyagot tartalmazó tubus volt, amit láthatatlan tintaként azonosítottak – mindkettőt a hotelszobájában foglalták le.

A kihallgatások során a „láthatatlan tintá”-ról Mata Hari azt állította, hogy közönséges fertőtlenítőszer, amit ő fogamzásgátlónak használ. A csekket illetően készséggel elismerte, hogy azt a madridi német attaséktól kapta – de szexuális szolgálataiért, nem pedig kémtevékenységért fizettek neki. A helyzet veszélyességét fel nem mérő Mata Hari számtalan homályos és félreérthető kijelentést tett a két és fél évvel azelőtt kitört háború kezdete óta tett utazásaival kapcsolatban. Európa kedvence, fontos pozícióban lévő urak barátnője egyszer csak a Saint-Lazare börtön 12-es számú cellájában találta magát.

A sivár helyiség előző lakói közé tartoztak egy korábbi francia elnök női gyilkosai, egy neves újságszerkeztő és Margueritte Francillard, akit mint kémet végeztek ki.

Az első világháború alatt azonban megkopott az ünnepelt művésznő.

Az utolsó napig kegyelemben reménykedő Mata Harit végül október 15-én, a vincennes-i lőtérre, egy tizenkéttagú kivégzőosztag elé vezették. Állítólag halála előtt a következőket mondta: „A halál semmi, és ami azt illeti az élet is. Meghalni, aludni, a semmibe eltűnni, mit számít ez. Minden csak illúzió!”. Mivel a holland kurtizánt senki nem volt hajlandó saját költségén eltemettetni, holttestét a Sorbonne Egyetem orvosi karának rendelkezésére bocsátották.